0

A menstruáció idején normális az édesség utáni vágy?

A menstruáció során bekövetkező hormonális változás sok nő életére kicsit jobban kihathat. Vannak például olyan lányok és nők, akik ilyenkor sokkal inkább ingerlékenyebbek, vagy épp sokkal fáradékonyabbak. Ezek mind normálisnak mondhatóak, most annak járunk kicsit jobban utána, hogy mi a helyzet az édesség túlzott kívánásával.

A menstruáció idején normális az édesség utáni vágy?

A menstruáció idején normális az édesség utáni vágy?

A menstruáció idején normális az édesség utáni vágy? Igen, és azért is azok az átkozott hormonok a felelősek. Sok kutatás azzal magyarázza ezt a jelenséget, hogy ilyenkor a szervezet magnézium hiánnyal küzd, aminek az lesz a következménye, hogy mindenáron édességet, csokoládét akarnának fogyasztani egyesek. Vannak azonban olyanok is, akik másképp vélik.

Egyesek egyszerűen úgy gondolják, hogy azért esznek ilyenkor több édességet a lányok, mert így próbálnak küzdeni a depressziós hangulat ellen, hiszen tudjuk, hogy azt is szokták viccesen mondani a csokoládéról, hogy ” boldogság hormont ” is tartalmaznak. Nem szabad azonban hagyni, hogy a menstruáció idején csak az édességben találják meg a boldogságot, hiszen ez gyors hízáshoz is vezethet.

A menstruáció idején Önökre törő csillapíthatatlan édesség utáni vágyat mindenképp orvosolni kell egy kis csokoládéval vagy épp süteménnyel, de mindig tudni kell hol a határ. Nem szabad csak tömni magukba az édességet, tudni kell megálljt parancsolni, és elterelni mással a gondolataikat.

  
Iktatva: Alatt

Írj most.

Küldés
Menstruáció 2024