2

Menstruáció és fürdés

Mi nők a vérzés ideje alatt sokszor vagyunk úgy vele, hogy nem érezzük magunkat eléggé tisztának, és legszívesebben néhány óránként fürdenénk. Természetesen erre sokszor nincs lehetőségünk, ilyenkor jó szolgálatot tehetnek az intim törlőkendők, melyek amellett, hogy felfrissítenek, a tisztaság érzésével adományoznak meg. De ha végre elérkezik a pancsolás ideje, jogosan merül fel a kérdés bennünk, hogy zuhanyozzunk, vagy tusoljunk. A menstruáció és fürdés többször vitatott témáját érdemes több szemszögből megvizsgálni.

Semmi bajod nem lesz, ha egy forró fürdőre vágysz, és ellazulsz a habokban, sőt, még görcseidre is jó hatással lehet ez a tevékenység, de mindig egyéni érzékenység kérdése, hogy mi az ami még jól esik, és honnantól kellemetlen a meleg víz. A menstruáció és fürdés összekapcsolásáról döntsön tehát az, mire vágyik tested. Azzal jó, ha tisztában vagy, hogy a meleg víz hatására vérzésed felerősödhet. Viszont ha már túl vagy az első egy-két erősebb menstruációval járó napon, akkor nyugodtan kádfürdőzhetsz tampon nélkül is.

Menstruáció és fürdés

Menstruáció és fürdés

Nem elhanyagolható azonban az a fontos tény, hogy a menstruáció alatt méhszájad nyitottabb a szokásosnál, így könnyebben megfertőződhetsz, akár a kádban ülve is. Sokan tapasztalják azt is, hogy a vérzés alatt hőingadozások kísérik mindennapjaikat, így lehet, hogy nem vágysz majd éppen a forró víz közegére.

A tusolás mindenképpen jó választásnak bizonyul. Higiénikusabb, mint ha hosszú percekig üldögélnél a kádban, és talán jobban fel is frissít egy görcsökkel, hányingerrel, émelygéssel és fejfájással töltött nap után. Használd kedvenc tusfürdődet, és lépj ki a zuhany alól új emberként, de mindenképpen tudd, hogy ha úgy tartja kedved, a menstruáció és fürdés sem idegen fogalmak!

  
Iktatva: Alatt Címkék: , ,

2 hozzászólás "Menstruáció és fürdés"

  1. Andrea szerint:

    Elsõ nap amikor megjött, fájdalomcsillapító helyett egy gyulladás csökkentõt vettem be, ezért leállt a vérzés, persze a fájdalom is megszünt. Tegnap megjött normálisan gyötrõ fájdalommal körítve, de ma már nem fáj annyira s szeretnék megfürdeni végre. Tusolni nem szeretek. A fürdéstõl nagy bajom lesz?

  2. Anita szerint:

    A mai nap-hétfőn megkaptam a menstuációmat. Pentektől szeretnénk Balatonra menni. Nekem 5-6 nap a vérzés, tehát az utolsó 1-2 nap már a víznél leszek. Tamponnal fürödhetek?

Írj most.

Küldés
Menstruáció 2024